Az
utcán sétálva a nehéz bőröndömet húzva, elkapott a félelem,
ami a szüleim után marad meg a szívemben.
Miért dobtak ki? Nem voltam elég tökéletes nekik? Túlságosan is kicsinyes voltam hozzájuk képest? Miért tettétek ezt velem?
Caplatva a járdán a sok por és piszok között ami az út aszfaltozásához társult egy papírfecni tapadt az arcomra. Lekaparva a képemről, legszívesebben elhajítottam volna, de mikor a 'Felhívás' feliratot megpillantottam azon a fecnin egyre érdeklődőbb lettem a dolog iránt, ami rajta lehet.
Egy hirdetés volt, miszerint takarítót keresnek egy villába. Kapva az alkalmon a még bekapcsolt mobilom után kezdtem el kutatni a táskámban, majd bepötyögtem a hirdetésben szereplő telefonszámot.
- Haló? Kim TaeHyung. – szólt bele egy igencsak fiatal hangú srác, de mégis egész mély volt a hangja.
- Han Bora vagyok, és jelentkeznék az állásra! – kissé visszafogottan, mégis buzgón mutatkoztam be.
Végighallgatva TaeHyung bemutatkozó szövegét, hogy az ő villájukba kellene egy takarító mert az előző felmondott, a másiknak meg balesete volt, így most is csak egyet akarnak felvenni, nem mondható kedvezőnek. Majd pedig jöttek a kritériumok, aminek nem feleltem meg, így amikor már félbe akartam hagyni a beszélgetést, fojtotta belém minden lélegzetemet és szavamat a szavaival.
- Nos, akkor ennyi lenne, hamarosan önért megy egy limuzin, és elhozza a birtokra. – nyomta ki a készüléket amin hívott.
Mi van? Meg sem feleltem az elvárásoknak, de mégis megkapom az állást?
Pár perces ácsorgás után, egy hófehér limuzin parkolt előttem, amiből egy igencsak jóképű sofőr szállt ki.
- Kim NamJoon. – nyújtotta felém kezét – Ön Han Bora? – húzta fel egyik szemöldökét.
- Igen. – fogtam vele kezet.
- Jöjjön velem. A sofőrnek el kellett mennie a reptérre, így én jöttem el önért. Jöjjön, szálljon be. – nyitotta ki nekem a hátsó ajtót, majd ügyelve arra, hogy mindenem meglegyen berakta a csomagtartóba a csomagnak nevezhető bőröndömet.
A limuzinban ülve csak NamJoon hangját lehetett végig hallani, ahogyan énekel. Furamód nem zaklatott fel a dolog, hogy énekelt, nem bántotta a fülemet, sőt. Kellemes hangja igencsak szép dallamban adott hangot minden egyes kimondott szónak, ami mosolyt is csal az arcomra. A városból kiérve, egy hatalmas épületet pillantottam meg. Igaz, hogy még távol voltam, de az is éppen elég volt, hogy egy gyönyörű villát pillantsak meg.
Odaérve ahogy kilibbentem a kocsiból, nyálcsorgatva néztem végig az épületen, akár egy kastély. A falak letisztultak voltak, Az előkert akár egy paradicsom, növények voltak mindenhol. Körbetekintve a kinti dolgokon, elfogott az az aprócska érzés, hogy nem is gond, hogy kidobtak otthonról. A cuccaimat megkapva osontam végig a bejáratig, majd benyitva, egy hatalmas aulának tűnő hall várt rám. Két lépcső vezetett fel, s minden csillogóbbnak tűnt a képeket elnézve, amik a falon voltak felaggatva.
- Jó napot! – hajoltam meg, ahogy egy fiatalembert pillantottam meg kijönni egy irodából.
- Han Bora? – hangzott el nevem, a mai nap folyamán már ezerszer.
- Igen. – festettem képemre egy halvány mosolyt, s tovább nézgelődve egy kezet éreztem meg vállamon.
- Kim TaeHyung. – nyújtotta ki kezét felém.
Ohh, szóval vele beszéltem. Ő LESZ A FŐNÖKÖM?
- Han Bora! – hajoltam meg.
- Szerintem tegeződjünk, szörnyű, hogy egy majdnem velem egyidős lánnyal magázódnom kelljen. – nevetett fel kínjában.
- Rendben. – pirultam el egy picit.
- Gyere, menjünk az irodába! – felkaromat megfogva egyik kezével, másikkal a bőröndömet kikapva a kezemből kísért ahhoz az ajtóhoz, ahol láttam.
Belépve az irodába, egy tágas szobácskába nyerhettem bepillantást. Tiszta és rendezett volt, de voltak aprócska kis hibák, amik látszólag nem is érdekelte TaeHyungot, de én sem foglalkoztam vele. Leülve a vele szemben lévő székbe, ami az asztala másik oldalán helyezkedett el, az ajtóval szemben, kezdtem el hallgatni minden egyes szavát.
- Nos. Ez az állás arról szólna, hogy minden délután suli után ahol úgy látod van, hogy takarítani kell, letakarítod, eltakarítod. Viszont hétvégente nagytakarítás van, az ügyfelek miatt, akik ingatlant akarnak venni, ezáltal kerestem takarítót, aki jól dolgozik, és nincs semmi probléma sem a munkabeosztásával, sem semmivel. – ezekre a szavakra csak hümmögni és bólogatni tudtam – Egy hónapos próbaidőd lesz, amit ha jól teljesítesz, teljes állásban dolgozhatsz itt, illetve a beosztásod is változni fog az iskola miatt, amit még át kell gondolnom.
Mit kell ezen átgondolni? Iskola? Most mi van?
- Rendben. – álltam fel a gurulós székből – Akár most is kezdhetnék! – vigyorodtam el.
- Nem, majd csak holnap fogsz kezdeni. A szobád pedig a harmadikon van, de odavezet téged valaki. – vágott komoly fejet.
- Olyan magasan leszek? – kerekedtek ki a szemeim.
Utálom a magasságot.
- JIMIN! – kiáltott ki.
- Igen Tae, mit akarsz? – nyögte vissza válaszul egy igencsak helyes fiú – Ohh, te vagy az új takarító? – akadt meg rajtam a szeme, s végig mért egy kaján vigyorral a képén.
- I-igen. – hátráltam meg szavai hallatán.
- Máris felkísérlek! – ragadta meg bőröndömet és csuklómat, majd a lépcsőhöz vonszolt.
A lépcsőn cibálva belátást nyertem az összes emelet szépségébe. Különböző termek voltak kialakítva, ami az ember szórakozását elégítheti ki. Az egyik szobán megakadva szemem, megálltam s lábaim oly mértékben a földbe gyökereztek, hogy megmozdítani sem tudott engem a Jimin nevű fiú.
- Mit bámulsz? – jött mellém lassan, szemügyre véve azt, amin elméláztam.
- Csak azt a szobát. – mutattam annak irányába, s apró pillantást véve a mellettem mosolygóra hirtelen én is elmosolyodtam.
- Az az én szobám. – nyomkodott, tuszkolt beljebb, majd bepillantást nyerhettem, egy igazi edzőteremnek tűnő szobába.
- Te kondizol? – vetettem rá egy pillantást, s amint leesett a kérdésem azonnal visszaszívtam.
A szoba telis-tele volt súlyzókkal, bokszzsákkal és még egy csomó olyan eszközzel, amivel egy tökéletes felsőtestet tud magának varázsolni. Körbesétálva a kis zugon teljesen otthon éreztem magam. Nyugodt környezet, semmi vita.
- Gyere, menjünk fel a szobádba, különben Tae megöl, ha nem rakod le a cuccaidat úgy öt percen belül. – pillantott órájára és a kezemben már újra szorongatott bőröndömhöz nyúlt, és felrohant a harmadik emeletre.
- Várj meg! – futottam a fiú után, aki egyre csak röhögve állt meg velem szemben.
- Megjöttünk! – nyitott be a szobába, amire nekem csak egy parkettát ütköztető szájtartás volt a reakcióm.
- Ez az én szobám? – tekintettem újra a fiúra, aki vigyorogva dobta a bőröndöt az ágyra.
- Igen. – sétált mellém – Ha kell ruha, az van a szekrényben, de ha nem tetszenek, akkor szólj bátran és elkísérlek vásárolni. – kacsintott rám és egyre közelebb lépdelt hozzám.
- Te mit csinálsz? – kaptam rá majd el tekintetemet, ahogyan megéreztem az arca közeledését.
Elment az esze?
Miért dobtak ki? Nem voltam elég tökéletes nekik? Túlságosan is kicsinyes voltam hozzájuk képest? Miért tettétek ezt velem?
Caplatva a járdán a sok por és piszok között ami az út aszfaltozásához társult egy papírfecni tapadt az arcomra. Lekaparva a képemről, legszívesebben elhajítottam volna, de mikor a 'Felhívás' feliratot megpillantottam azon a fecnin egyre érdeklődőbb lettem a dolog iránt, ami rajta lehet.
Egy hirdetés volt, miszerint takarítót keresnek egy villába. Kapva az alkalmon a még bekapcsolt mobilom után kezdtem el kutatni a táskámban, majd bepötyögtem a hirdetésben szereplő telefonszámot.
- Haló? Kim TaeHyung. – szólt bele egy igencsak fiatal hangú srác, de mégis egész mély volt a hangja.
- Han Bora vagyok, és jelentkeznék az állásra! – kissé visszafogottan, mégis buzgón mutatkoztam be.
Végighallgatva TaeHyung bemutatkozó szövegét, hogy az ő villájukba kellene egy takarító mert az előző felmondott, a másiknak meg balesete volt, így most is csak egyet akarnak felvenni, nem mondható kedvezőnek. Majd pedig jöttek a kritériumok, aminek nem feleltem meg, így amikor már félbe akartam hagyni a beszélgetést, fojtotta belém minden lélegzetemet és szavamat a szavaival.
- Nos, akkor ennyi lenne, hamarosan önért megy egy limuzin, és elhozza a birtokra. – nyomta ki a készüléket amin hívott.
Mi van? Meg sem feleltem az elvárásoknak, de mégis megkapom az állást?
Pár perces ácsorgás után, egy hófehér limuzin parkolt előttem, amiből egy igencsak jóképű sofőr szállt ki.
- Kim NamJoon. – nyújtotta felém kezét – Ön Han Bora? – húzta fel egyik szemöldökét.
- Igen. – fogtam vele kezet.
- Jöjjön velem. A sofőrnek el kellett mennie a reptérre, így én jöttem el önért. Jöjjön, szálljon be. – nyitotta ki nekem a hátsó ajtót, majd ügyelve arra, hogy mindenem meglegyen berakta a csomagtartóba a csomagnak nevezhető bőröndömet.
A limuzinban ülve csak NamJoon hangját lehetett végig hallani, ahogyan énekel. Furamód nem zaklatott fel a dolog, hogy énekelt, nem bántotta a fülemet, sőt. Kellemes hangja igencsak szép dallamban adott hangot minden egyes kimondott szónak, ami mosolyt is csal az arcomra. A városból kiérve, egy hatalmas épületet pillantottam meg. Igaz, hogy még távol voltam, de az is éppen elég volt, hogy egy gyönyörű villát pillantsak meg.
Odaérve ahogy kilibbentem a kocsiból, nyálcsorgatva néztem végig az épületen, akár egy kastély. A falak letisztultak voltak, Az előkert akár egy paradicsom, növények voltak mindenhol. Körbetekintve a kinti dolgokon, elfogott az az aprócska érzés, hogy nem is gond, hogy kidobtak otthonról. A cuccaimat megkapva osontam végig a bejáratig, majd benyitva, egy hatalmas aulának tűnő hall várt rám. Két lépcső vezetett fel, s minden csillogóbbnak tűnt a képeket elnézve, amik a falon voltak felaggatva.
- Jó napot! – hajoltam meg, ahogy egy fiatalembert pillantottam meg kijönni egy irodából.
- Han Bora? – hangzott el nevem, a mai nap folyamán már ezerszer.
- Igen. – festettem képemre egy halvány mosolyt, s tovább nézgelődve egy kezet éreztem meg vállamon.
- Kim TaeHyung. – nyújtotta ki kezét felém.
Ohh, szóval vele beszéltem. Ő LESZ A FŐNÖKÖM?
- Han Bora! – hajoltam meg.
- Szerintem tegeződjünk, szörnyű, hogy egy majdnem velem egyidős lánnyal magázódnom kelljen. – nevetett fel kínjában.
- Rendben. – pirultam el egy picit.
- Gyere, menjünk az irodába! – felkaromat megfogva egyik kezével, másikkal a bőröndömet kikapva a kezemből kísért ahhoz az ajtóhoz, ahol láttam.
Belépve az irodába, egy tágas szobácskába nyerhettem bepillantást. Tiszta és rendezett volt, de voltak aprócska kis hibák, amik látszólag nem is érdekelte TaeHyungot, de én sem foglalkoztam vele. Leülve a vele szemben lévő székbe, ami az asztala másik oldalán helyezkedett el, az ajtóval szemben, kezdtem el hallgatni minden egyes szavát.
- Nos. Ez az állás arról szólna, hogy minden délután suli után ahol úgy látod van, hogy takarítani kell, letakarítod, eltakarítod. Viszont hétvégente nagytakarítás van, az ügyfelek miatt, akik ingatlant akarnak venni, ezáltal kerestem takarítót, aki jól dolgozik, és nincs semmi probléma sem a munkabeosztásával, sem semmivel. – ezekre a szavakra csak hümmögni és bólogatni tudtam – Egy hónapos próbaidőd lesz, amit ha jól teljesítesz, teljes állásban dolgozhatsz itt, illetve a beosztásod is változni fog az iskola miatt, amit még át kell gondolnom.
Mit kell ezen átgondolni? Iskola? Most mi van?
- Rendben. – álltam fel a gurulós székből – Akár most is kezdhetnék! – vigyorodtam el.
- Nem, majd csak holnap fogsz kezdeni. A szobád pedig a harmadikon van, de odavezet téged valaki. – vágott komoly fejet.
- Olyan magasan leszek? – kerekedtek ki a szemeim.
Utálom a magasságot.
- JIMIN! – kiáltott ki.
- Igen Tae, mit akarsz? – nyögte vissza válaszul egy igencsak helyes fiú – Ohh, te vagy az új takarító? – akadt meg rajtam a szeme, s végig mért egy kaján vigyorral a képén.
- I-igen. – hátráltam meg szavai hallatán.
- Máris felkísérlek! – ragadta meg bőröndömet és csuklómat, majd a lépcsőhöz vonszolt.
A lépcsőn cibálva belátást nyertem az összes emelet szépségébe. Különböző termek voltak kialakítva, ami az ember szórakozását elégítheti ki. Az egyik szobán megakadva szemem, megálltam s lábaim oly mértékben a földbe gyökereztek, hogy megmozdítani sem tudott engem a Jimin nevű fiú.
- Mit bámulsz? – jött mellém lassan, szemügyre véve azt, amin elméláztam.
- Csak azt a szobát. – mutattam annak irányába, s apró pillantást véve a mellettem mosolygóra hirtelen én is elmosolyodtam.
- Az az én szobám. – nyomkodott, tuszkolt beljebb, majd bepillantást nyerhettem, egy igazi edzőteremnek tűnő szobába.
- Te kondizol? – vetettem rá egy pillantást, s amint leesett a kérdésem azonnal visszaszívtam.
A szoba telis-tele volt súlyzókkal, bokszzsákkal és még egy csomó olyan eszközzel, amivel egy tökéletes felsőtestet tud magának varázsolni. Körbesétálva a kis zugon teljesen otthon éreztem magam. Nyugodt környezet, semmi vita.
- Gyere, menjünk fel a szobádba, különben Tae megöl, ha nem rakod le a cuccaidat úgy öt percen belül. – pillantott órájára és a kezemben már újra szorongatott bőröndömhöz nyúlt, és felrohant a harmadik emeletre.
- Várj meg! – futottam a fiú után, aki egyre csak röhögve állt meg velem szemben.
- Megjöttünk! – nyitott be a szobába, amire nekem csak egy parkettát ütköztető szájtartás volt a reakcióm.
- Ez az én szobám? – tekintettem újra a fiúra, aki vigyorogva dobta a bőröndöt az ágyra.
- Igen. – sétált mellém – Ha kell ruha, az van a szekrényben, de ha nem tetszenek, akkor szólj bátran és elkísérlek vásárolni. – kacsintott rám és egyre közelebb lépdelt hozzám.
- Te mit csinálsz? – kaptam rá majd el tekintetemet, ahogyan megéreztem az arca közeledését.
Elment az esze?
