14. Seb

TaeHyung szemszöge:
Tátott szájjal fürkésztem a hallban ölelgető párost de még úgy sem tudtam, hogy kiről lehet szó. Jimin meg megint beleköpött a levesembe, ami kicsit sem tetszik nekem.
Miért kell folyton abba beleszólnia, vagy olyat tennie, ami az én dolgom lenne?!
Ölelgeti, mintha valami iszonyat jó barátok lennének. Az agyam, szinte már a többszörösére forrt, mintha ez lett volna az a pont, amit el akartam kerülni. És mint kiderült számomra a hallottakból az a lány lenne Ailee. Egészen csinos lány, de valahogy mégsem olyan mint Bora. Még csodálkozni sem csodálkoznék ha valamelyik idióta próbálná ágyba vinni. YoonGi jelenete pedig, még viccnek is rossz. Mintha csak az a csapás hiányzott volna a villába.
- Bora, nem mentek a szobámba? Nem hinném, hogy a lépcsőzés jól esne nektek, főleg a harmadik emeletre. – ezek a szavak voltak azok, amik már a kezem ökölbeszorítását kérlelgették, és azt, hogy megüssem.
- Igazad van. Gyere, menjünk fel Jimin szobájába, ott nyugisan tudunk beszélgetni. – erre Ailee, csak bólintott.
Mi a szar?!
- Majd viszek fel nektek valamit. – szólt utánuk Jimin önfeledt boldogsággal.

Megvártam, míg a lányok felmentek az emeletre, így semmilyen feltűnés nem tudtam kelteni azzal, ha ondjuk csak úgy pofán vágom Jimint.
- Te mi a szart képzelsz magadról?! – rontottam neki.
- Ja, hogy csak te vagy az, Tae? – nemes egyszerűséggel és semleges, unott hangon reagált.
- Miért, kit hittél? – sétáltam közelebb hozzá fújtatva.
- Már megbocsáss, de vinnék fel kaját meg innivalót a lányoknak. – sétált el mellettem, mintha meg sem érezte volna a jelenlétemet.
- Állj meg! – kiáltottam után, de tovább ment.
A lépcsőig követtem, de onnan tovább már nem bírtam megmozdulni. A lábaim a földbe gyökereztek, s mintha ólom súlyú lett volna, alig bírtam felemelni, vagy megtartani magamat. Álltam mint egy szobor és vártam, hogy mi lesz a következő lépés. Jimin vigyorogva jött le a lépcsőn, s bennem a pumpa ismételten az egekbe szökött.
- Nyugodj már le. – sétált el mellettem – Inkább menjünk be a szobádba és beszélünk, ha már ennyire félreértesz mindent. – nyugodt hanglejtéssel helyezte vissza a tálcát a megfelelő polcra.
Csak álltam mögötte és néztem ahogy a konyhában forgolódik és mintha profi lenne tenné a dolgát. Egyik pillanatban még előttem volt, de a másikban már ráncigált a szobámba. Nem tudtam, hogy merre vagyok arccal, vagy, hogy mit kellene csinálnom. Engedtem, hogy végig húzzon a földszinten, de zavaró volt az, hogy még úgyis azt tett, amit akart. Hiába próbáltam a kezemet rángatni, a fogása erős volt, és mit hittem én, kis gyenge ember? Azt hogy el fog engedni? Hát nem. Berángatott a szobámba és az ágyamra lökött mint egy eszelős, és becsapta maga után az ajtót, mintha valamire nagyon készülne.
- Nos Tae, ha már annál tartunk, hogy félre értesz mindent, had magyarázzak el neked valamit. – fürkésztem rezzenéstelen arcát, mintha valami komoly monológra készülne – Nem bírom elviselni ahogy szenved Bora. Szeret téged, és ugyanúgy vagy vele te is.
Mit makog?!
- Azt, hogy most játszod a nagymenőt, hogy egy birtok büszke tulajdonosa lehet, az még elmegy. De az, hogy sírva hívott fel engem, hogy menjek érte, mert nem bír abban a házban lenni, szörnyű volt. Elképzelted a fejedben egyáltalán azt, hogy mi játszódhat le benne? Egyáltalán feltűnt neked az, hogy mennyire fáj neki az, hogy itt van? Hogy megtudta, hogy kihez költözött? Ha szereted, engeszteld ki, ha meg csak idegesíteni akarod, akkor hagyjad. És nem azért mondom, hogy rá másszak. Tudom, hogy hallottad azt, hogy beszélgettünk, és azt is hallottad, hogy el akart költözni, de csak azzal a feltétellel marad, ha beköltözhet a szobámba. És mivel mindannyian megkedveltük, a magunk módján elfogadtam a feltételét. Nem bírnék rá mászni mert tisztában vagyok az érzéseivel. Nem érdekel engem az, hogy te mit csinálsz, vagy mit nem. Csak döntsd el, hogy szereted-e vagy sem. Máskülönben nem fog esélyt adni neked. És egy jó tanács, amit fogadj meg. Beszélj vele, és öntsd ki neki a szíved. Ha nem teszed, elvesztetted. – szó nélkül magamra hagyva távozott a szobámból.
- Hogy lehetek ilyen hülye? Jiminnek igaza van. Be kell látnom, hogy igaza van, máskülönben nem idegesítene fel ez az egész. Hülye Tae! – vágtam egy üvegpoharat a szekrényemnek.
Percekig feküdtem a földön az üvegszilánkok mellett és sírtam. Nem érdekelt az, hogy egyre több susogást hallottam az ajtómon túl, csak feküdni akartam, és kiadni magamból mindent amit csak tudtam. Kiabáltam volna, de ahhoz egyedül kell lennem. Furcsának éreztem mindent, de tettem magasra, hogy már a szobámban díszeleg a ház lakosai.

Bora szemszöge:
Ailevel beszélgetni iszonyat jó volt, és az is, hogy Jiminnel lakhatok. Vele úgy érzem az összes tervemet amit szövögetek meg bírom beszélni, így nem nagyon aggódok amiatt, hogy valami gubanc is akadhatna az egészben.
- De Bora, azt meséld már el nekem, hogy Tae mit csinált, hogy most ilyen a kapcsolatotok. Persze, ha nevezhetem így a dolgot köztetek.
- Igazából nem tudom. Megszerettem. – kerekedtek ki Ailee szemei – Úgy. Mármint érzek iránta valamit, de nem tudom, hogy most mennyire lenne fair, és jó ötlet, ha összejönnék vele. Vagyis nem. Áhh... – tépkedtem a hajamat.
- Bora, hagyd már a hajad! – szólt rám a szobatársam morcosan.
- Jó, akkor nem bántom a hajamat, de segíts már. – nyafogtam.
- Na mond. – állt be mögém és átölelt.
Furcsa volt Jimin ölelése. Mindig ha átölel megnyugszom. Tae miatt meg az őrültek házába kerülnék, de Jimin valahogy átsegít ezeken a nehézségeken, és az nekem iszonyatosan sokat segít, és jól is esik, hogy bízhatok benne.
- Bele van zúgva a főnökébe, ha mondhatom így TaeHyungot. Aranyos srác, ahogy elnéztem ahogy bámult minket eléggé betett neki, hogy megölelted lent Borát. – ecsetelte a látottakat és a hallottakat a velem szemben ülő.
- Áhh szóval nem tudod eldönteni, hogy mit tegyél. Mond el neki, hogy szereted. Nem vesztesz semmit. Tudod te is, hogy mit érez. – bólintottam – Akkor meg? Beszéljétek meg. Most nem oszt és nem szoroz a helyzet. Csak rosszabb lesz nektek. Szóval szedjétek össze magatokat és beszéljétek meg! – önfeledt boldogsággal az arcán regélte Jimin a tanácsát – Apropó. Hoztam enni és inni. Szóval ha bármi kell még, nyugodtan szóljatok. A földszinten leszek.
Bólintottunk, s Jimin kisétált halkan a szobából. Alig pár percet beszéltünk Aileevel, ugyanis mennie kellett, de megbeszéltük, hogy amin tud, átjön. Ahogy a földszintre sétáltunk, YoonGi megint hozzánk csapódott és dumálni kezdett hozzánk, ami jó volt, ráadásul még vicces is volt. Nagy nevetésbe kezdtünk, de mikor csörömpölést hallottunk, eltorzult arccal fürkésztük Jimint, ahogy elhagyja azt a folyosót, ahol Tae szobája van.
- Mi történt? – értetlenkedtünk és Jimin csak megrántotta a vállát, de magához hívott, a kezével jelezve.
- Elmondtam neki, hogy szedje össze magát, és közölje veled a tényeket. Mert ha nem teszi, elveszít. – hajtotta le a fejét, mintha bűntudata lett volna – Bocsánat.
- Köszönöm, hogy valamit kezdtél vele. – hajoltam meg, és a többiekhez siettem.
Beszélgetni kezdtünk s egészen addig a helységig haladtunk ahol megláttam Tae szobáját. A felismerés belém csapott, hogy alig másfél órája még abban a szobában voltam és próbáltuk egymást győzködni. Az ajtó előtt álltunk, és beszéltünk. Nem akartam, hogy baja legyen, de az érzés ami akkor elfogott arra késztetett, hogy nyissak be. A kezemet a jéghidegnek érző kilincsre kaptam, s gyorsan lenyomtam. Amint benyitottam, a szemeim könnybe lábadtak.
- Te mi a szart csinálsz? – HoSeok élesen karcos hangja szelte végig az én útvonalamat, amit Jimin szobájába tettem meg.
Seb, vér, szilánkok. Mit tettél? Miért bántod magad? TaeHyung, ne hagyj el.