13. Igaz barát

Bora szemszöge:
Ostobaságnak gondoltam utána menni, de mégsem akartam azt, hogy félreértsen mindent. Nem hallotta, hogy Jiminnel mit beszéltem, így nem láttam értelmét annak, hogy ideges legye, de mégis. Elfogott a bűntudat. Az az érzés, amit mindig miatta érzek. Akár most, akár régen. Minden pillanatban ő volt az, aki a legmélyebb bűntudatot okozta a szívemben és a lelkemben. Nem láttam értelmét semminek sem, de mégsem voltam arra képes, hogy ott hagyjam. Utána mentem, és mielőtt bement volna a szobájába, gyors megfogtam a kezét, azzal együtt gátoltam az ajtó további kinyitását.
- Menj el. – rám sem pillantva szakította le a kezemet az övéről, de még így sem engedtem el – Bora, kérlek. – tekintetéből áradt a sajnálat.
- Nem. – a kezét fogtam és letéptem a kilincsről, és élettelennek ható testét magam felé fordítottam – Nekünk beszélnünk kell. – fúrtam szemeimet az ő szemeibe – Tae, egyszer érts meg. Mindent. – nyitottam ki a szobája ajtaját, s behúztam magam után.
Amint végre berángattam a szobájába megvártam míg leült az ágyára s végre rám néz. Semmit sem mondtam, csak melléültem és vártam. Vártam, hogy mondjon valamit.
- Sajnálom. – alig halhatóan, már-már motyogva, suttogva beszélt.
- Tae – emeltem fel a fejét – miért nem mondtad el, mikor rájöttél? Miért kellett ezt tenned? Huh? Nem értelek. – vettem el a kezemet az állától, s még úgy is kitartóan tartotta a fejét, így nézve mélybarna szemeimbe.
- Sajnálom, de nem voltam benne biztos, és csak így tudtam megbizonyosodni róla. – hajtotta le bűnbánóan a fejét.
Sosem fogjuk egymást megérteni.
- De akkor is, hogy nem voltál benne biztos, beszélhettünk volna a dologról. – álltam fel mellőle – Megbántottál. – halkult el a hangom, s egyre szörnyűbben kezdtem érezni magam.
- Ne haragudj. – ragadta meg a kezemet, ami már reszketett, s hideg is volt – Nem akarom, hogy elmenj.
- Már nem tudom, hogy mit akarok. Tae én ostoba döntést határoztam el, és már nem bírom visszafordítani. – hunytam le a szemet, hogy ne keljen ránéznem.
- Milyen ostoba döntést hoztál? – nézet rám ártatlanul, s újra mellém ültem.
- Nem bírlak elhagyni. – válaszoltam tömören, s ezzel egyhuzamban nyílt ki a szoba ajtaja.
Nem bírtam már magamban tartani. Ne haragudj rám, de ez az ostoba döntés addig fog engem üldözni, míg végül el nem tűnök mellőled.
- Bocsi srácok, de hallottam, hogy hazajöttetek. – vágtatott be Tae szobájába JungKook s a kezmet megfogta, amire Tae azonnal fújni kezdett – Ne csináld Tae! – rosszalló pillantást vetett rá az én kezemet szorongató – Borához jött valaki, akit már rég hiányol. – ezt meghallva Kookra kaptam a fejemet, s kivágtattam vele a szobából.
Ahogy kiléptünk a szobából JungKook elengedett, s mellettem kezdett el lassan sétálni. Nem siettetett, de engem nagyon érdekelt, hogy ki kereshet. Ahogy mentünk egy lányt pillantottam meg, aki YoonGival beszélgetett ráérősen.
- Szia.... – néztem rá a lányra – sztok. Ailee? Te vagy az? – nagy szemekkel bámultam az előttem állót, aki szintén hatalmas szemekkel tekintett rám.
- Bora. – ölelt át szorosan, majd mikor már a kellő mennyiségű levegőt is kipréselte belőlem, elengedett – Rég találkoztunk. – szomorodott el.
- Sajnos. – pillantottam la földre.
- Na ne szomorodj már! – biztatóan hátba vágott.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – néztem rá értetlenül.
- Én hívtam fel. – jött le a lépcsőn Jimin.
- Te voltál? – elképedten bámultam a vigyorgó fiút.
- Igen. Mesélted Namnak ami történt, így összeültünk és gondoltam, esélyt adok erre a találkozásra, ha már itt laksz velünk. – ölelt át, mikor a társaságunkhoz ért.
- Jajajj Jimin, azért ennyire ne szeresd már Borát. – szólt be YoonGi.
- Pofád lapos! Nem neked szól az, hogy itt van Ailee, hanem Borának. Bár ahogy elnézem, eléggé pörgősre vetted a szituációt haver. – nevetett fel, ahogy végigmérte a szőkeséget.
- Te meg miről beszélsz? – értetlenkedett, majd Aileevel végig mértük, hogy megtudjuk, mire van ez a sok nevetés.
- Jesszusom YoonGi. Takard már el magad! – takartam el a szememet a kezemmel.
- Mi a... – nézett magára – Uhh, bocsánat. Izé... Akkor szia. – elrohant.
- Na szóval, én lennék az aki felhívott téged. Park Jimin. – mutatkozott be a mellett álló vigyorogva.
- Ailee, Bora gyerekkori barátnője. – hajolt meg a másik oldalamon álló személy.
- JungKook. – kiáltottam a még mindig a közelünkben álló fiúnak.
- Mond. – sétált közelebb.
- Majd beszélhetnénk? – válaszul pedig csak bólintott.
- Bora, nem mentek a szobámba? Ne hinném, hogy a lépcsőzés jól esne nektek, főleg a harmadik emeletre.
- Igazad van. Gyere, menjünk fel Jimin szobájába, ott nyugisan tudunk beszélgetni. – erre Ailee, csak bólintott.
- Majd viszek fel nektek valamit. – szólt utánunk Jimin.
Ahogy sétáltunk az emeletere, mint akiket lelőni sem lehet, annyit beszéltünk. Nem tudtam, hogy mennyire lesz látványos Jimin szobája ahhoz, hogy ott beszélgessünk, de örültem, hogy felajánlotta. A kulcsot a zárba dugtam, s kattant a zár, aminek hatására az ajtót ki bírtam nyitni. Besétáltunk és az ágyig csoszogtunk.
- Na, mi történt addig, míg elzártak egymástól minket anyudék? – érdeklődött, ahogy leült Jimin ágyára.
- Igazából semmi. Anyáék folytatták azt, hogy legyek tökéletes gyerek, meg azt is, hogy én legyek valamelyik cég tulajdonosa. De tudod, utána kidobtak otthonról, és ideköltöztem. Jobb nekem itt, mint otthon. Voltam a cuccaimért is, és akkor apámmal összevesztem, és végleg kidobott otthonról.
- Hogy mi történt? – képedt el, ahogy magyaráztam az eseményeket, gyorsan eldarálva.
- Anyámék végleg kidobtak otthonról. Így végleg ideköltöztem. – válaszoltam úgy, hogy megvontam a vállamat.
- Ki sem néztem anyudból, hogy ezt engedi, de hogy az apád már ezt is elkezdte.
- Ne is mond. Azt, hogy közölte veled, hogy egy ribanc vagy, és késő éjjel kidobott téged otthonról, engem elvert és közölte velem, hogy sohasem beszélhetek veled. Nem tudom, hogy mit kap néha. De az itt lakókat sem értem. – gondoltam TaeHyungra.
- Miért? – nézett rám bambán.
- Hát... – takartam el az arcomat egy párnával, majd elengedtem és folytattam – TaeHyung. Emlékszel rá? Mindig meséltem neked róla, hogy gyerekként bántott meg minden. – bólintott – Ez az ő villája. Vagyis a szüleié, de ők visszamentek Daeguba, és a régi házukból irányítják a cégeiket, és Tae kapta meg a birtokot. – képedt el ismét – És hidd el, ha tudtam volna, hogy ez az övé, sosem jövök ide.
- Idióta vagy! – jelentette ki, s hozzám vágott egy párnát – Hiányoztál. – ölelt át szorosan.
- Te is nekem.
Jimin köszönöm neked, igaz barát vagy. Bármi is van, rád mindig számíthatok.