8. Elpusztítasz

Bora szemszöge:
A felfogásom lassult, s szívverésem az egekbe szökött a látottaktól. Tettemre felfigyelve, Jimint lelöktem magamról, s az ajtóban álló felé kezdtem el futni. Meg sem várta magyarázatomat, pont az orrom előtt vágta be az ajtót, aminek köszönhetően remegni kezdtem, s sírni.
- Tae! – nyitottam ki az ajtót, s a lépcsőnél megtorpanó fiúnak kezdtek kiabálni, és rohanni hozzá.
- Bora, ez így nem mehet tovább. – sétált le a lépcsőn egy szál magamra hagyva.
Ne haragudj Tae.
Minden gondolatomat kizárva mentem fel a saját kis zugomba, ahol végül egyedül lehettem a sok bőröndömmel. Mindent kipakolva és rendezetten elpakolva, indultam a fürdőszobába, ahol egy gyors tusolás kíséretében befejeztem a napomat.
Másnap reggel hihetetlenül korán keltem, s egy emlékkép kezdte gyötörni elmémet, melyben egy kisfiú rám csapta az ajtót, mikor nem volt kedvem játszani vele. Egy pillanat alatt zúzódott porrá minden esélyem, s minden gyötrelmes kép után álmos szemeim egyre jobban kívánták az ágyat, ám sajnos nem aludhattam vissza. Reggeli teendőimet elvégezve írtam egy levelet JungKooknak, miszerint ne keressen, mert majd megyek az egyetemre.
Kilépve a villából a telefonomban kezdtem el keresni a taxi társaság számát, s felhívva a számot közölték velem, hogy hamarosan érkezik a taxi, ami bevisz a belvárosba. A taxi érkezésekor megadtam az egyetem címét, ahova készségesen el is vitt, majd kifizettem a fuvart és elmentem sétálni.
A lábaimat húzva-vonszolva raktam lépésről-lépésre egymás elé, s egy étteremnél kötöttem ki, ahova be is tértem reggelizni. Kikérve a reggelimnek nevezhető ételt fél óra alatt megettem és tovább is álltam. Sétálgatva a hatalmas nagy templomi órára ránézve jött a felismerés, hogy már órám van. Megunva a járkálást tértem be egy kávézóba, ahol egy igencsak finomnak tűnő és ízletes kávét kértem. Elfoglalva a sarokban a helyet kezdtem iszogatni, de nem sokáig élvezhettem az egyedüllétet.
- Bora! – rikácsolta valaki a nevemet, s rávetve egy pillantást esett le, hogy JungKook az.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – közönyösen és megvetendően dobtam felé a kérdésemet.
- Tae mondta, hogy itt lehetsz. És gondoltam, hogy eljövök ide, és megnézem, hogy itt vagy-e. Már rég elkezdődött az óránk te idióta! Te meg itt kávézgatsz? – esett le neki minden.
- Nem megyek be. – húztam le a kávémat.
- Na ne szórakozz velem! – tépte ki a kezemből a poharat, s lecsapva az asztalra ragadta meg csuklómat és húzott ki az épületből.
Végig húzva az egész városon a szégyen futott át az agyamon, hogy mit képzel magáról, hogy csak úgy elrángat egy nyugis helyről, s a zajos egyetemre visz, ahova a tegnapi események után be sem akarom tenni a lábamat. A kapun áthaladva egészen be az épületbe.
- Menj az előadóihoz, mindjárt megyek én is. – engedett el, s hátat fordítva nekem, indult az ellenkező irányba.
Ahogy haladtam az előadó teremhez, ahol óránk lesz, minden szem rám tapadt. Féltem bárkire is ránézni, hisz fogalmam sem volt arról, hogy miért bántanak. Minden egyes szó, ami elhangzott az emberek szájából, csak bántás volt, mellyel össze akartak tiporni, és végleg eltávolítani.
Mit tettem, ami miatt bántotok?
- Takarodj innen! – szólt hozzám valaki, az előadó ajtajában állva.
- Törpe, mit ácsorogsz itt? Menj már be! – lökött rajtam egyet a mögöttem álló fiú, s megakadályozva, hogy belépjek a terembe löktek vissza, s elestem.
- JungKook. – néztem rá a felettem álló, kicsit ingerült fiúra.
- Bora! – sietett hozzám Tae, s felsegített.
- Minden rendben van? – társult hozzá a többi fiú, s csak Jimin hangja volt számomra feltűnő.
- TaeHyung! – öleltem meg, s pár könnycsepp kihullt a szememből.
- Minden rendben van! – vigasztalt meg – Srácok, beszélni szeretnék Borával, majd jövünk! – öleléséből el nem engedve vezetett el egy üres folyosóhoz.

TaeHyung szemszöge:
Bora pillantása lyukat égetett bennem. Minden pillanat, amikor Jiminnel látom, egyre nagyobb sebeket ejt bennem. Látva, hogy elindult felém rácsaptam az ajtót.
- Legyél Jiminnel! – motyogtam dühösen magamba, mikor kivágódott az ajtó, Bora hangjára lettem figyelmes, ahogy sírós hangon emleget és felém rohan – Bora, ez így nem mehet tovább. – nyeltem egyet, minden erőmet elővéve, és lementem a lépcsőn.
Az irodát rendbe téve mentem a szobámba, ahol mint egy őrölt kezdtem el üvölteni, és mindent törni, zúzni.
- HOGY LEHETEK ILYEN? MIÉRT SZÚROK EL MINDENT?! MIÉRT NEM LEHET AZ A LÁNY AZ ENYÉM, AKI BEJÖN? Jimin, miért kell mindig beleköpnöd a levesembe? – merengtem el, s körbenézve a szobán kezdtem tépni a hajamat.
- Tae, befognád? Tőled zeng a... Mi a jó édes élet történt, hogy így tönkre kellett vágnod a szobádat? – rohant hozzám Min, s átölelve kérlelt a megnyugvás érdekében.
- Egy szerencsétlen gyáva nyúl vagyok! – öleltem át az engem nyugtató lányt, s lelkem megnyugvásra talált.
Minnel az órákig tartó beszélgetésnél, azt hiszem olyan dolgokra is kitértünk, amik eddig még nem kerültek szóba.
Miért vagy nekem ismerős? Miért lettem hirtelen más veled, mikor először találkoztunk?
A nagy kuplerájban előkutatva az ágyamat feküdtem le, s álomországba kényszerítettem elmémet.

Másnap a nap majd kiégette a retinámat, de ez nem volt elég a felkeltésemhez, JungKook idegesítő hangja terítette be a szobámat, kántálva Bora nevét.

- Tae! Hol a fenébe van Bora?! Már rég az egyetemen kellene lennünk, erre nincs itthon! – húzta le rólam a takarót, és dühös, megvető pillantása egyre jobban kezdett rémiszteni.
Nincs itthon?!
- Nézd meg a sulihoz legközelebbi kávézónál. A legtöbb diák úgyis oda jár reggelente. – húztam vissza magamra a takarómat, s egy kis lyukat hagyva figyeltem, ahogy kisétál az ajtón.
Az órámra nézve fedeztem fel, hogy elaludtam. Gyors tusolás, fogmosás és fésülködés, majd felöltözés után a táskámat a hátamra kapva kerestem elő a kocsikulcsom, s nekivágtam az újabb napnak.
Beérve az intézménybe Jiminnel futottam össze, aki fűzögetett egy lányt. Hozzácsapódva indultunk arra a folyosóra ahol az óránk volt, de amint Borát a földön megláttam azonnal odarohantam hozzá, és még az sem érdekelt, hogy a fiúk pont akkor csapódtak hozzánk, mikor az esemény megtörtént.
- JungKook. – láttam ahogy rá nézett Kookra, s az ingerült fiú majdnem nekiesett a lánynak aki Borát a földre lökte.
- Bora! – rohantam hozzá, s felsegítettem a földről.
Nagyon sajnálom.
- Minden rendben van? – társultak hozzánk a többiek, ám Jimin hangja világosabb volt a többiekénél.
- TaeHyung! – testét hozzám préselte, s kisebb sírásba kezdett.
- Minden rendben van! – vigasztaltam meg minél jobban ráfigyelve – Srácok, beszélni szeretnék Borával, majd jövünk! – ölelésemből ki sem engedve vezettem el az egyik legkihaltabb folyosóhoz.
Egymást bámulva álltunk meg sem szólalva, de még sem bírtam magamban tartani valamit. Valamit, amit úgy hívnak: Szerelem.
- Bora... – vettem egy mély lélegzetet – Komoly dolgokról kell beszélnünk. – ejtettem el egy kis mosolyt.
Remélem, hogy nem te vagy az. Mond. Kérlek. Elpusztítasz ezzel a tudatlansággal. Megőrjítesz a tetteiddel.