5. Megőrjítesz

A pillantása egyre megvetőbbé vált, s mintha egy tőrt döftem volna a szívébe lökött meg teljes erejével, hogy a küszöbön átesve távozzak én a szobából. Rám csapva az ajtót ülő helyzetemben maradva hallgattam a bent lévők veszekedését. Lassan felállva poroltam le a ruhámat és az emeletre sétáltam. Magamra csukva az ajtót szép csendesen gondolkoztam, amin csak tudtam.
Tae. Főnök. Aish... Ki vagy te, hogy ennyire fájt a pillantásod? Csak nem? Beszélnem kell Jiminnel!
Gondolataimban elmerengve a telefonom ocsmány csengőhangjára tértem vissza a valóságba, s megnézve a hívó számot nyomtam ki. Tovább merengve, ámbár a szobámat már elhagyva sétáltam le a második emeletre, ahol csak sétálgatni szerettem volna, ám a szemem megakadt az egyik ajtónk ékeskedő 'SeoMin' feliraton. Bekopogtatva léptem be a területére.
- Öhmm... Izéé.. – kezdtem volna el a mondatomat, de semmi épkézláb megoldás nem jutott az eszembe.
- Gyere csak beljebb, úgyis beszélni akarok veled Bora. – fel sem nézve a laptopjáról invitált maga mellé.
- Miről? – sétáltam mellé, s leültem az ágyra.
- Nos, a mai napról. Taeről és Jiminről.
A felét ha értem ennek az egésznek.
- Pontosabban? – meresztettem rá szemeimet.
- Mind a kettőjüknek bejössz, viszont Jiminnek egyetlen egy északára kellenél, Tae meg... – húzta az agyamat – Taet viszont rég láttam ilyennek, bejössz neki, de nem egy éjszakás kalandra vágyik.
- Várj. – emlékeztem vissza az egyetemen történtekre – Akkor azért nézett lenézően rám Tae, mert Jimin mellettem ült?
- Igen. Rosszul esett neki, de ezt vele kell megbeszélned! – ismertette a további részleteket – Jiminnek mindenki megvolt az egyetemről, kivéve téged, és egy olyan csajt, akit mindenki levegőnek néz a külseje miatt, viszont annak a csajnak bejön az, hogy Jimin csapongó, és minden csajt képes a mosolyával is az ágyába vinni, vagy éppen máshová.
- És akkor most az jön, hogy engem is ágyba akar vinni, azután pedig eldob. – elmélkedtem talán túl hangosan, egy mosollyal a képemen.
Ezt még ki fogom használni. Azt hiszem, Tae iránt érzek valamit, de ha jobban belegondolok, így Jiminnel kapcsolatban, talán ki tudom használni, hogy megbizonyosodjak arról, amit Min mondott.
- Valahogy úgy. – húzta el a száját.
- Min, te és Jimin.. Nos.. – tört bele a bicskám.
- Igen, megtörtént. Meg is bántam igazából, de ez van, nem tudom megváltoztatni, Jin azóta is fúj rá, de próbálkozik azért normálisan viselkedni és nem beverni a képét. – nevetett fel.
- Amúgy, ti, hogy kerültetek erre a birtokra? – érdeklődtem.
- Én és Jin úgy, hogy a szüleink elváltak és egyikőjük sem lehetett a gyámunk, mert anyu pszichiátriára járt kezelésekre, míg apánk alkoholista volt. Ezek után intézetbe dugtak minket, de mi a saját felelősségünkre elmentünk onnan, és így kerültünk ide. Sétáltunk a városban, és megláttuk őket, mármint Taet és a családját. Ők lettek a gyámjaink. Jimin szintén gazdag család sarja, úgy ahogy te, de őt a szülei a csapongása miatt kidobtak otthonról. Egy szál magában sétált késő este a városban és mi pont akkor voltunk kajálni. Megláttuk, és befogadtuk. JungKookkal nehéz kijönni, de ez is azért van, mert szintén elváltak a szülei, de az apja megölte magát, az anyja meg egy intézetben van. A mai napig sajnálom szegényt, de meg is értem. NamJoonnal kapcsolatban igazából sok dolog nincs, hiszen TaeHyung régi jó barátja, így mikor állás kellett neki, idejött furikázni. HoSeokról végképp nem tudok semmit, csak azt, hogy besokallt és idejött a birtokra. A szülei nem tudták elviselni, hogy nem akarja a családi vállalkozást vezetni, hanem táncos akar lenni, ráadásul már most profi, szóval a szülei elmehetnem a búsba! – nevetett fel Min – YoonGi meg. A parasztok megtestesítője, de amúgy a kollégiumból kicsapták, mert terrorizálta a lányokat. Nos, így kerültünk ide! – mosolygott rám a velem szemben ülő lány.
- Jesszusom, mennyi szörnyűségen kellett keresztül mennetek! – szörnyedtem el, s belegondoltam a saját helyzetembe, ami elszomorított – Én még azt sem tudom, hogy miért dobtak ki otthonról. – néztem a plafonra – NamJoon itthon van? – tekintettem újra a velem szemben lévőre.
- Igen, bent gubbaszt a szobájába és dalokat ír. Odaviszlek! – indultunk is a kiszemelt személy szobája felé.
- NamJoon. – nyitottam be a szobájába.
- Mond csak Bora, miben segíthetek? – vetett rám egy pillantást, s a mosoly az arcáról úgy tűnt el, mint ahogy az én szememből kezdtek el potyogni halkan a könnycseppek.
- Haza tudnál vinni? Elhoznám ide a maradék cuccomat, ha innen ki is költözök valamikor, oda, ahonnan már kidobtak, nem akarok visszatérni. – tartottam vissza a könnyeimet.

TaeHyung szemszöge:
Besétálva abba az előadó terembe, ahol Boráéknak volt órájuk, feltöltött energiával, de azonnal önpusztításba kezdett, mikor megláttam, hogy Jimin megint ott van a közelében. Gúnyos és lenéző pillantást mérve Borára sétáltam JungKook mellé, s le is ültem a mellette lévő üres helyre.

- Tae, minek nézed, ha felidegesít? Jimin úgysem fogja békén hagyni, addig míg meg nem lesz neki. – tájékoztatott a mellettem ülő, s elfordulva onnan éreztem, ahogy valakinek a pillantása majd szétmarja a fejemet.

- Bora engem bámul? – rinyáltam.

- Igen, és sírásra áll az arca, ne tudd meg, hogy most milyen szörnyű ránézni. Nem ijesztő az, ahogy rád néz, hanem inkább szomorú. – fordult felém – Beszélj vele suli után, szerintem mind a kettőtökre ráfér egy kis tisztázás.

- Úgy lesz. – bólintottam.
Ahogy vége lett az órának kisuhantam az előadóból és abba a terembe mentem, ahol a következő órám lesz. Az egész egyetemet végig járva az utolsó órám után kétségbeesés között hívtam fel JungKookot.

- Szia, nem tudod, hogy merre lehet Bora? – érdeklődtem, kicsit halkan.

- De, most jön velem szembe, majd beszélek vele, és otthon beszélünk!

- Köszi Kook! – mosolyogtam bele a telefonba – Otthon találkozunk! – nyomtam ki a készüléket.

Megőrjítesz te lány, de ezzel, hogy Jiminnel látlak, kikészítesz. Kellesz nekem!