3. Csak egy szerencsétlenség

Bemutatkozva JungKooknak állt mindenki előtt a bemutatkozásra várva. Miután ez megtörtént, egy hirtelen ötlettől kifolyólag felrohant.
- Srácok, mi volt ez a hangoskodás? Még a szobámban is titeket hallottalak. Idegesítőek vagytok! – állt meg előttünk Jin húga.
- Ne pattogj Min! – puffogott JungKook mellettem, amit vicces volt nézni, így széles vigyorral a képemen tekintettem rájuk, majd füleltem.
- Te nekem ne! Tudod ki pattog itt? Hát te! – széles vigyorral a képén sétált közelebb a fiúhoz.
- Jajj nyuszi, ne csináld már megint. – húzta közelebb magához Jimin a lányt.
- Jimin! Elég! – tolta el tőle magát, majd rám nézett – Elmondanád drága fő uraság, hogy mi az életért kell visonganotok? Tőletek zeng az egész hely!
- Új takarítónk van, és igen csinos! – csapott a dolgok közepébe YoonGi.
- Mi történt a régiekkel? – kikerekedett szemekkel tekintett körbe.
- Jimint kérdezd. – mutattam rá az említettre.
- Most mit kell így nézni rám? Rossz munkát végzett, de volt azért olyan dolog, amire jó volt. – nevetett fel.
- PERVERZ DISZNÓ! – akadt ki SeoMin.
- Azért ne mond azt, hogy nem volt jó velem a hétvégéd.
Ez meg mi? Már őt is becserkészte? Jesszus Isten!
- Srácok, akkor most hagyjatok engem szóhoz jutni! – emeltem fel kissé hangomat – Na szóval, ha már láttátok Borát, akkor mi legyen a sorsa? Próbaideje legyen, vagy legyen azonnal felvéve? Ne kérdezzétek, hogy miért titeket kérdezlek. – pillantottam végig a hitetlen képpel rám néző alakokra – Egyszerű. Egy fedél alatt vagyunk, ha már Jiminnek sikerült elijesztenie az előző takarítót, a másikról meg még mindig fogalmam sincs, hogy mi lett, így most egyelőre elég lesz, ha Bora van itt. Gyorsan mondjátok!
- TELJES ÁLLÁS! – kiáltottak fel egyszerre, kórusban.
- Rendben.
- Min, kérlek, holnap ha bemész az egyetemre, akkor Borát... – gondolkozott el Jin, amire én bólintottam – Na szóval Borát irattasd be arra a szakra, amin JungKook van.
- Miért én? – nyafogott.
- Azért, mert holnap csak te mész be az egyetemre! – adtam egyszerű választ a felesleges kérdésére.
- Csodás. – ironizált – Akkor mindent kérek, hogy hol tanult eddig, a jegyeit, meg minden egyebet. – számolgatott az ujjaival – De amúgy a szülei nem lesznek kiakadva, ha csak úgy átmegy egy másik egyetemre?
- Kidobták otthonról. – tömören és egyszerűen válaszoltam.
- Ohh, értem, akkor holnap elintézem neki a sulit. – ennyivel letudva a dolgot, ment fel a szobájába.
- Na srácok, én akkor intézném a dolgaimat. Ti meg aztán csináljatok azt amit akartok. – elfordulva tőlük, intettem egyet, s az irodám felé kezdtem el haladni a szerződést előkutatva.
Ahogy beléptem az irodámba, azon nyomban magamra csaptam az ajtót és a fiókomban kezdtem el kutatni a hivatalos iratot. Megtalálva átolvastam, hogy a helyes papírt húztam-e ki, s mikor meggyőződtem arról, hogy igen, azonnal felrohantam Bora szobájába. Kopogás nélkül berontva hozzá nyomtam a képébe a szerződést melyet alá kellett volna írnia. Sokszori győzködés után, amit azzal sikerült elérnem, hogy egyre jobban az arcába nyomtam a papírt végül aláírta.
- Üdv a Kim birtokon! – kacsintottam rá egy vigyor kíséretében.
- Köszönöm, de kimehetnél! – vágott hozzám egy párnát, miután hátat fordítottam neki.
- Nana! – fordultam meg rögtön – Ilyet nem csinálunk! – rohantam le, majd azonnal az ágyba nyomtam, teljes testsúlyomat ráhelyezve.
- Te mit csinálsz? – kikerekedett szemekkel meredt rám.
- Semmit. – kaján vigyort az arcomra festve szálltam le róla, s mentem a dolgomra.

Bora szemszöge:
TaeHyung viselkedése rosszul érintett. Heccből vágtam hozzá a párnát, de azt amit majdnem kaptam. Nem szívesen akarnám.
A napom maradék részét a szobámban töltöttem és vártam, hogy csinálhassak valamit de semmi. Ahogy voltam, úgy borultam be az ágyba és a takaróm alá bújva aludtam el. Másnap mikor felkeltem az ágyam mellett találtam egy cetlit, ami az egész napomat tartalmazta. Az egyetemre nem volt kedvem bemenni, így jobbnak láttam azt csinálni, amit felírtak nekem.
Az egész napom azzal telt, hogy a földszintet kitakarítottam, mindenhol. Szennyeket pakoltam össze, mindenhol tiszta dzsuva volt a padló, elhúzva az asztalokat a faltól, a képeket leszedve a falról pókhálóztam. Szenvedtem az egésszel.
Jöjjön már haza ez a főnöknek merem nevezni magam TaeHyung.
- Na, hogy ment a takarítás? – állt mögém egy ismerős hangú idegen a szívbajt hozva rám.
- Te megzakkantál? A szívbajt hozod rám azzal, hogy halkan mögém osontál! – bökdöstem Jimin mellkasát.
- Bocs. – köpte ezt az egyetlenegy szót felém.
- Vacsora!
Nagyon jó. Egész nap nem ettem semmit, és most sem vagyok éhes. Lőjön le valaki miattuk!
A hatalmas étkezőbe sétálva a legtávolabbi helyre ültem, amit találtam, és úgy nyomtam le a torkomon a falatokat. Nagy nehezen mindent elfogyasztva siettem fel az emeletre, ahol elfoglalva a fürdőszobát, lazítottam.
- Ez egy őrültek háza. Hova kerültem? – beszéltem magamban.
A tisztálkodásomat befejezve gyorsan a pizsamámba bújtam, majd futva, hogy senki ne lásson rohantam a szobámba. A takarót a fejem tetejéig húzva próbáltam álomba szenderülni, ami sikerült, ám másnap reggel egy igen kellemetlen zajra kellett felkelnem.
- Te mit csinálsz? – förmedtem rá a velem egyidős fiúra.
- Tessék! – dobott felém egy iskolai ruhát
Ezt meg minek?
- Vedd fel, késésben vagyunk.
- TE MIRŐL BESZÉLSZ?
Ne aludj, hanem szedelőzködj, most már arra az egyetemre jársz, ahova mi is, szóval ezt a szarságot fejezd be amit levágsz, húzzál öltözni! Tíz perc múlva indulunk! – utasított majd mintha az ajtót tépte volna csapta be maga mögött.
- Ekkora seggfejt. – feleltem magamnak halk megjegyzésbe, majd a tiszta ruhát magamra kapva rohantam le egy táskányi füzettel az aulába.
Ahogy a sejtésem nem csalt, JungKook már lent állt és türelmetlenül várt.
- Késtél! – pusztító idegességgel méregetett – De ebben viszont jól nézel ki! – kacsintott rám – Na gyere! – ragadta meg a csuklómat, és egészen egy igen szép sportkocsihoz rángatott.
Beszállva a járműbe merengtem végig a tájon, majd a zord és rideg város képét kezdtem el fürkészni.
Az egyetem parkolójához érve szintén rángatni kezdett miután kikecmeregtem a kényelmes kocsiból, s egészen az egyik előadóteremig vonszolt. De az ami bent fogadott, az szörnyű látvány volt számomra.
Agyonsminkelt, kicicomázott lányok ültek mindenhol, sőt még a fiúk is idiótán néztek ki. Önelégült vigyorral bámultak rám, de ahogy újra a lányokon akadt a szemem, és azon, hogy mit bámultak, hirtelen ledermedtem.
- Jeon JeongGuk, késett! – förmedt rá idegesen egy tanár.
- Elnézést tanár úr, de csak ezt a szerencsétlenséget hoztam ide, elaludt, ezért késtem, illetve késtünk! – mentette a menthetőt.
Szerencsétlenséget?